Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Publikáció

2008.08.05
Engem nem tettek ki az asztalra. Pedig nagyon szerettem volna. Annyira akartam, hogy egyszer én is ott állhassak – az asztal közepén. Hogy mindenki láthasson… Engem nem tettek ki oda sosem. Az asztal kicsi, kerek. Amolyan csinos, középmagas. A színe sötétbarna, már elég régi. Nincs festve, lakkozva. Tölgyfa. Vajon hány évvel ezelőtt születhetett meg ez a tölgy? Nem tudom, de amikor engem behoztak a szobába, őt láttam meg legelsőnek. Nagyon tetszik nekem ez az asztal. Szeretem. Mindig csak áll ott, alázatosan. Tűr – mindent, amit ráraknak az emberek. Szerintem ők is szerethetik, mert letakarták a tetejét, nehogy megsérüljön. Hosszan leérő, hófehér csipke bortja a tükörsima felszínét. Nagyon ritkán látom csupaszon. Csak olyankor, amikor kicserélik rajta a fehér leplet. Bezzeg azok a virágok. Azok a bazsarózsák… Őket kitették ki az asztal közepére. Engem – sosem. Úgy irigyeltem őket! El sem mondhatom. Ott álltak, hosszú, csillámló kristályvázában. Még emlékszem…aznapködös reggel volt. Egy kislány hozta be, letett az asztalra, rám nézett és kiment. Ez is csak egy ugyanolyan szürke nézés volt, mint a többi. Sokszor néznek rám, mégiscsak úgy érzem, átlátnak rajtam. Mintha üres lennék. Értéktelen… A kislány kiment. Akkor láttam először a bazsarózsákat. Bordó szirmain, kövér levelein az apró harmatcseppek könnyekként csillámlottak. Nagyon szépek voltak! Álltak, büszkén kihúzva magukat az asztal közepén, az asztal pedig – a szoba közepén. Az ablakon besütött a nap. A fény frissen áradt be a szobába. Rávilágított a fehér csipkére…szép volt. Úgy irigyeltem a rózsák szépségét… és én pedig csak ott az árnyékban – a sötét falon. Aztán bejött egy fiatal nő. A kislány anyukája. Egyenesen az asztal felé ment. Végigsimította a fehér terítőn vékony, mégis erős ujjait. A hosszú vázát pont az asztal közepére tolta. Lassú mozdulatokkal, pontosan. Odahajolva hozzá, lágyan beleszagolt a puha, vastag szirmok közé. Nem tudom, érezhette-e az illatát, de ajkai elmosolyodtak. Aztán megtörölte az orrát, mert vizes lett a csillámló friss harmattól. Ő is rám nézett – ez is üres volt. Nem éreztem semmit. Átlátszó volt tekintete. Majd ő is elment. Máskor úgy elszomorodta, ha valaki kiment a szobából, de most valahogy nem bántam. Csak az asztalra tudtam gondolni s a szép rózsák csillámló harmatcseppjeire, meg a fehér csipkére, mely szinte elvakított a reggeli fényben… De hirtelen valami megmozdult. A virágok szirmai között. Először azt hittem, tévedek – de nem. Néztem, hogy mi lehet az, alig láttam. Kezdett mászni kifelé a szirmok közül, majd egy hirtelen mozdulattal leengedte magát egy vékony fonálon. Egészen le, a fehér csipkére. Egy piciny pók volt. Megrendülve rezzen össze belsőm, amikor apró lábacskáit a terítőre tette. Olyan fekete volt – abban a tündöklő fehérségben. Nagyon mérges lettem. Hogyan is képzeli, hogy ő ott állhat az Asztalon? Hogy merészelt ilyet tenni? Hiszen csak most jött, én meg már régóta itt vagyok! Még csak nem is szép! Egyáltalán nem szebb tőlem! Egy pók. Csupán apró lábai vannak, ő maga is piciny fekete. De én? Én nagyobb vagyok – és talán szebb is. Akkor miért? Miért nem kerülhetek az asztal közepére sosem. Még a bazsarózsákat el tudtam fogadni. Ők tényleg szépek. Irigy is voltam rájuk ezért. De ez a pók… szinte elcsúfította őket. Virágok szépségét beárnyékolta ez a piciny feketeség. Hirtelen nagyon gonosz lettem. Azt kívántam, bárcsak leesne az asztalról. Bárcsak bejönne valaki és kivinné innen – az egész szobából. És ott kint… már a halálát kívántam. A pók közben csak nyugodtan sétálgatott a fényben tündöklő csipketerítőn. Mivel jobb ő nálam? Hiszen én hasznos vagyok. Tudom, hogy nem szeretnek, de legalább hasznos vagyok. Az én színem sötétbarna, legalábbis a külsőm. Belül fehér vagyok, néhol fekete. Olykor pedig szürkének érzem magam… Miért egy pók? És én.. és sosem kerülhetek oda? Sosem. És ekkor! Csak könnyedén leengedte magát – a padlóra. A hófehér tündöklésből - a fekete mélységbe. Ezt nem tudtam elhinni sem. Én már olyan régóta vágytam azt, amit p csak úgy megkapott. És annyira akartam…ő kapta meg. És még csak nem is tudott örülni neki. Nem is érdekelte, csak egyszerűen továbbment. Csak néztem tétlenül, háborogva. Azóta nem láttam többet ezt a pókot. Eltűnt a sötétben. A rózsák szinte fellélegeztek. Vagy talán csak én képzeltem. Már nem tudom. Sokáig nem történt semmi. Néztem őket, teljes megnyugvással. Még csak az a pók sem zavarta lelkem nyugalmát. Lassan, ahogyan teltek a napok – először észrevétlenül, majd látszólag is – megváltoztak. Amikor először figyeltem fel a változásra, nem értettem. Aztán pedig már még jobban néztem őket. Az elején csak a bordó szirmok szélei kezdtek sötétedni. Mintha széjjelebb is nyíltak volna a szirmok. Lassan teljesen besötétedtek a kis bársony pamacsok. Összementek. Rájuk sem ismertem. Eddig irigyeltem őket, de ezután már – sajnálom. Kezdtek megcsúnyulni. Szegény asztal. Nem tudom el sem képzelni, hogy mit is érezhetett. Csak állt mereven, alázatosan, rajta a tündöklő terítő, és a napsugár fénylő mosolya. Annyira sajnálom a bazsarózsák tovatűnt szépségét…csak erre tudtam gondolni. Napról napra, óráról órára tűnt el a fiatalságuk. Aztán egy nap – épp néztem őket – hirtelen mozdulattal lepottyant egy megöregedett szirom a terítőre. Eddig tartott hát – gondoltam magamban. Feljajdult a szívem – miért? Én még így is, még így is lennék a helyükben. Akkor is, ha már vége, ha már megöregedtek, és ha már el is halt szépségük… én akkor is.. szívesen. Nem bánnám, ha egy napra is, de ott lennék – az asztal közepén. Gyönyörködnének bennem, ahogyan mások őbennük annyiszor. Még a napsugár is rám mosolyogna. Nem bánnám – ha csak egy napra is. És nap végén szívesen pottyannék le… a mélybe. Az asztal most csupasz. Még a terítő sincs rajta. Most látom csak – egy hosszú repedés töri meg a tükörsima felszínt. Ezt nem is láttam eddig. Valahogy olyan kicsinek tűnik most. Így terítő nélkül nem is olyan tündöklő. De én még így is szeretem. Nagy Emese 2008. június 2.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Tetszik

(Biró Timea, 2008.08.07 05:25)

Nekem elnyerte a tetszésemet. Köszönöm szépen.